~MidoRitsu: ● Japán, ● Anime, ● Manga és sok extra egy helyen!


black paper clip Ne itt hirdess, ne írj más nevében és ne beszélj csúnyán!

 



Indulás: 2006-12-26
 
V(neu) Banda alapítás



v(NEU) Banda alapítás:

Az együttes megalakulása előtt, még HeaRt néven lehetett őket ismerni. (kivéve Яeit -->) A HeaRt nevű banda 2005. július. 7-én alakult, ekkor még a zenekar tagjai Jun, Nono, Hiro, (Hirót, Hiironak is írják..Hixroról van szó) és akiket a v(NEU) fanok nem, de viszont a HeaRt fanok méginkább ismernek: Yuki és Subaru voltak. De később sajnos Subaru kilépett a bandából, azzal az indokkal, hogy a stílusa különbözik a többiekétől. Ez 2006. május. 31-én történt. Végül 2006. december. 31-én Yuki is úgy gondolta, hogy nem akar a banda tagja lenni. Így hárman maradtak. (Jun, Nono, Hiro (Hiiro)
Ezt követően indultak a Zepp Tokyo hangversenyén és ahogy Yuki eltávozott v(NEU)-ra változtatták a nevüket. Ennek oka az volt, hogy ha az ő szavaikkal élek, akkor ,,egy új zenét szeretnének hozni a világnak, hogy a v(NEU) a világ minden pontjára eljusson. Bevették Яeit a bandába. Hiro (Hiiro), úgy döntött, hogy ezentúl Hixronak írja a nevét. Ez 2007-ben történt.

A HeaRt kicsit rockosabb és talán visual-kei -sebb volt, mint a v(NEU), bár ezt lehet, hogy csak én gondolom így.. Jelenleg Subaruval és Yukival nem tudom mi van, hogy folytatták-e a banda nélkül a pályafutásukat vagy sem. De amint jön valami info, ide fel fog kerülni.

A képen látható balról az első férfi Hixro, őt követi Jun, aztán Nono és Яei.


Egy-egy kép a v(NEU) tagjaiól külön-külön:

 
Jun-  -  -  -  -  -  -  -  -  -  ->>>Nono -  -  -  -  -  -  -  -  ->>>
 
Hixro-  -  -  -  -  -  -  -  -  ->>>Яei -  -  -  -  -  -  -  -  -  -  ->>>

Subaru és Yuki:
  

 

 


 

 


   
                
    
       
~ Oldal dolgok     
       ~
Projectek          
       ~
Anime részleg   
       ~
Manga részleg   
       ~
Japán részleg    
       ~
Extra cuccok     
       ~
Bejelentkezés     
       ~
Spider Lilies


       


   
Vendégkönyv | Reklámkönyv


 



Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K