~MidoRitsu: ● Japán, ● Anime, ● Manga és sok extra egy helyen!


black paper clip Ne itt hirdess, ne írj más nevében és ne beszélj csúnyán!

 



Indulás: 2006-12-26
 

- Akinek a neve felkerül a halállistára, meg kell halnia. - Az írás csak arra a halandóra hat, akinek az arcát maga elé képzeljük - azonos nevű emberek az arcképük ismeretének hiányában nem halnak meg.

- A kiválasztott név leírása után 40 másodpercen belül meg kell határozni a halál okát - ennek hiányában az illető 1 percen belül infarktust kap és meghal.

- A halál okának meghatározása után további 6 perc 40 másodperc adott arra, hogy a halál konkrét részleteit kifejtsék.

- Ha a Halállista a földre kerül, már az emberi világhoz tartozik. Az új birtokosa 39 nappal a füzet elbirtoklása után megláthatja a halálistent, aki leejtette.

- A Halálistenek minden, a Halállistára leírt ember nevével meghosszabbítják a saját életüket annyival, amennyi az adott ember életéből még hátra volt. A halandókra ez nem vonatkozik.

- A Halálistenek minden ember feje fölött látják annak nevét és a hátra lévő napjainak számát. Ha egy halandó is ezzel a képességgel akar rendelkezni, elveszíti hátralévő élettartamának felét.

- Egy Halálisten csak akkor halhat meg, ha beleszeret egy halandóba, és embert öl azért, hogy szerelme halálát megakadályozza.
- A Halállista minden oldala, és azok darabkái ugyanazzal a hatással bírnak, mint az egész füzet.

- Bármivel lehet írni rá, amíg a betűk jól olvashatóak.

- A Halállista lehetőséget ad arra, hogy először a halál körülményei legyenek meghatározottak, a nevet 19 napon belül később is pótolni lehet.

- A halál körülményeinek lehetségesnek, és az áldozatra jellemzőnek kell lenniük.

 


 

 


   
                
    
       
~ Oldal dolgok     
       ~
Projectek          
       ~
Anime részleg   
       ~
Manga részleg   
       ~
Japán részleg    
       ~
Extra cuccok     
       ~
Bejelentkezés     
       ~
Spider Lilies


       


   
Vendégkönyv | Reklámkönyv


 



RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-